Elérhetőségünk Támogatóink Szülőknek Határozatok Publikációk Sportbeszámolók Szakosztályok Magunkról Főoldal
Kerepesi Városi Sport Egyesület

Magunkról

A Kerepesi Városi Sport Egyesület 2014 óta működik településünkön. Büszkék vagyunk arra, hogy évről évre egyre több gyermek és szülő tisztel meg minket bizalmával, így egyre több sportolóval egyre több szakosztályunk működhet. A futball mellett a fiatalok most már kézilabda, kosárlabda és röplabda edzéseken is részt vehetnek.

Egyesületünk célja létrejötte óta, hogy minél több kerepesi gyermek számára teremtsen olyan közeget, ahol a mozgás, a sport és a közösség értékként jelenik meg. Filozófiánk szerint igyekszünk megszólítani azokat a gyerekeket, családokat is, akik a versenysportnak kívánnak hódolni, de azokról sem feledkezünk meg, akik inkább a szabadidősportot részesítik előnyben.

Azt gondoljuk, a jelenleg felnövekvő generáció számára még fontosabb, hogy egészséges alternatívát kínáljunk az egyre népszerűbb „digitális terek” mellett. Be kell látni, ma sokkal könnyebb a gyerekeknek otthon maradni ahelyett, hogy mozogni mennének vagy barátaikkal találkoznának iskolán kívül is. Ennek egyszerű oka, hogy az okostelefonok, számítógépek, játékkonzolok olyannyira elterjedtek, hogy a legtöbb gyermek, már szinte mindhárommal rendelkezik. Az online terek kommunikációra is alkalmasak, chatelés vagy játék közben még csak az ágyból sem kell felkelni. Ezzel nehéz versenyezni. Hiába okoz örömet a mozgás, még mi, felnőttek is gyakran választjuk a kevesebb energiabefektetést igénylő programokat.

Ahhoz tehát, hogy a fiatalok eljöjjenek edzésre, fontos, hogy jól érezzék magukat, tartozzanak egy közösséghez, lássanak kihívást valamint fejlődési lehetőséget. Olyan edzőik legyenek, akikre példaként tekinthetnek és mindenekelőtt, akik szeretik őket és gondozzák a közösséget. Egyesületünk fő célja, hogy az egészségfejlesztést minden spektrumon megvalósítsuk. A testi-fizikai nevelés, amely alapvető a sportágakban, ki kell, hogy egészüljön lelki, szellemi és szociális neveléssel is. Szerencsére erre a sportjátékok kiváló lehetőséget kínálnak. Lelki szinten igyekszünk megtanítani a gyermekeket nyerni és veszíteni, elfogadni adott esetben önmaguk vagy a csapat gyengébb teljesítményét.

Szellemi szinten is képezzük játékosainkat: az adott sportág korszerű taktikai ismereteit igyekszünk átadni nekik, és olyan kreatív intelligenciát fejleszteni bennük, amelynek hatása nem csak a sportban, hanem a tanulásban is hasznos lesz számukra. Szociális téren igyekszünk olyan közösségeket kialakítani, melyeknek megtartó erejük van a gyermekek számára, ahol valós, „hús-vér” kapcsolatokat teremthetnek, nem csak steril „cyberbarátságokat”. Közösen tanuljuk a csapattársakkal, edzőkkel, ellenfelekkel, szurkolókkal való konfliktusok kulturált rendezését is.

Filozófiánk szerint a gyerekek fejlődése, boldogsága a fő cél, nem pedig a győzelem. Mindemellett célunk, hogy edzőink minél felkészültebbek legyenek szakmailag és pedagógiailag is, ezért mindenkinek igyekszünk szakmai továbbképzéseket biztosítani. A legtehetségesebb gyerekeknek pedig minden sportágban biztosítjuk a továbblépés lehetőségét: olyan egyesületekkel vagyunk kapcsolatban, amelyek a versenysport-egyesületek között is kiemelkedőek.

Ehhez igyekszünk minél jobb feltételeket kialakítani, amire pályázatok útján van lehetőségünk. Szerencsére e céljainkat támogatja városunk önkormányzata, és immár az iskolánk fenntartója, a Dunakeszi Tankerületi Központ is.

A Kerepesi Városi Sport Egyesület minden gyermeket szeretettel vár szakosztályaiban!

Hajrá KVSE!

A KVSE elnöke és alapítója: Kővári Péter

Beleszülettem a futballba. Legelső, halvány kisgyermekkori emlékeimben is focilabdával látom magam. Nem véletlen tehát, hogy amióta az eszemet tudom, elképzelhetetlen az életem a sport, a foci nélkül.

Édesanyám tanár, édesapám labdarúgó edző. Pályaválasztás előtt egy dologban voltam biztos: sem tanár, sem edző nem leszek. Végül szerencsére mégis úgy alakult az életem, hogy a gyerekek oktatását, képzését választottam hivatásul.

Miután elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, éveken át vártam arra a lehetőségre, hogy a szülővárosomban, Kerepesen edzősködhessem. Kereken 10 éve, 2009-ben kezdtem el a Csicsergő Óvodában óvodai futball foglalkozásokat tartani, majd 2015-ben testvéremmel, Kővári Gáborral megalapítottuk a Kerepesi Városi Sport Egyesületet. Büszke vagyok rá, hogy a 2009-es, legelső ovifoci csoportból többen a mai napig az egyesületünkben sportolnak.

Jelenleg az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémián dolgozom edzőként, ahol azt szoktam mondani, hogy szabadidőmben a KVSE elnöke vagyok.

Párommal, Szabinával több, mint 9 éve élünk együtt. Az ő megértése, támogatása segíti a folyamatos szakmai megújulásomat és lelkesedésemet, mellyel a Kerepesi Városi Sport Egyesületet szolgálhatom.

A KVSE koordinátora: Kővári Lászlóné

Az egyesületben koordinátorként tevékenykedem. Feladatom, hogy a játékengedélyeket és sportorvosi igazolásokat ellenőrizzem, korcsoportonként összeállítsam. Biztosítsam az edzésekhez, versenyekhez a megfelelő felszerelést.

Minden edzővel igyekszem jó kapcsolatot ápolni, a felmerülő kérdéseket, problémákat pedig a szakosztályvezetők felé továbbítom.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek sportoljanak, átéljék a mozgás örömét. Élvezzék a sikereket, és megtanulják a kudarcélmény feldolgozását. Edzőink arra törekszenek, hogy a csapatukat közösséggé formálják, és a gyerekek együttműködési képességét fejlesszék.

Forduljanak hozzám bizalommal!

Publikációk


Egy igaz történet...

Egy igaz történet a Kerepesi Városi Sport Egyesületről

Egyszer volt, hol nem volt, a Bartók Béla utcán is éppen túl, volt egyszer híres Kerepes városában egy kis csapat gyermek, akik valamilyen különös oknál fogva egy bőrgolyó után kezdtek szaladgálni künn a réten. Akik távolról látták őket, nem is értették, hogy most szabadulni igyekeznek attól a gömbtől, avagy meg akarják szerezni, mert ahányszor utolérték végre, mindig jókorát rúgtak szegénybe...

De akárhogy is, bárki emberfia szemlélte Őket, biztos lehetett benne, valami különös huncutság lehet a dologban, mert bizony ezek a fiúk módfelett élvezték, amit csináltak. Volt közöttük egy nagyobb ember, aki tán még furább volt, mert kijjebb is állt, mint a többi aprónép, meg nem is szaladgált, mégis láthatóan a Bűvölet hatása alatt volt. Integetett a többinek, tapsolt, örült meg bosszankodott.

Az első ilyen különös eset után senki nem vetett rájuk nagyobb ügyet, mert hát azt mondják, egyszer bármi megtörténhet… De ami kétszer is megtörténik, az bíz bizonyos, hogy megtörténik még sokszor. Így is volt. A gyerekek nemsoká megint összegyűltek, és újra kábulatba esve, lélekszakadva rohangáltak a gombóc után. Így ment ez napról napra. Figyelmes szemlélő észrevette, hogy egyre ügyesebben mívelik e különös mutatványt, és a futkározás meg a „szántó” szélén álló nagyobbacska legény integetései között valamiféle rend van kialakulóban.

Így történt, hogy ez a kis tucat gyermek már a környékbeli falvakba is elkezdett átjárni, hogy ott is láthassák az emberek, mit tudnak. De az nem megy ám akárhogy, meg kell mutatni, hogy nemesi családból származnak, ezért aztán a saját Nagy Hagyományuknak megfelelően gyönyörűséges címerrel látták el magukat, melyen a Kerepesi Körtéfa áll, rajta egy Picinke Cinkével, ami az ő lélekmadaruk.

Így szállt az áldás bátyról-öcsre, öcsről-húgra, húgról-barátra, barátról-szomszédra, és száll a mai napig is.

Ma már nem csak lábukkal löködik,

Hanem kezükkel is böködik.

Meg hajítják azt a gömböcskét,

Így barátjuk is van, nem egy-két!

Hogy miféle varázslattól, nem tudni,

De közben igen Boldogok, az tuti!


Megjelent: Szervusz Kerepes


 
[MKOSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2023-2024]
[MKOSZ jóváhagyó határozat 2023-2024]
[MRSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2023-2024]
[MRSZ jóváhagyó határozat 2023-2024]
[MLSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2023-2024]
[MLSZ jóváhagyó határozat 2023-2024]
[MKSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2023-2024]
[MKSZ jóváhagyó határozat 2023-2024]
[MKSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2022-2023]
[MKSZ jóváhagyó határozat 2022-2023]
[MKOSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2022-2023]
[MKOSZ jóváhagyó határozat 2022-2023]
[MLSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2022-2023]
[MLSZ jóváhagyó határozat 2022-2023]
[MRSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2022-2023]
[MRSZ jóváhagyó határozat 2022-2023]
[MRSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2021-2022]
[MRSZ jóváhagyó határozat 2021-2022]
[MKSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2021-2022]
[MKSZ jóváhagyó határozat 2021-2022]
[2020/2021 MLSZ ingatlan módosító határozat]
[MKOSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2021-2022]
[MKOSZ jóváhagyó határozat 2021-2022]
[MLSZ jóváhagyott sportfejlesztési program 2021-2022]
[MLSZ jóváhagyó határozat 2021-2022]
[MLSZ jóváhagyott sportfejlesztési program ingatlan]
[MLSZ javító határozat 2020-01-25]
[MLSZ kérelmező adatai 2020]
[MLSZ javító határozat 2020]
[MKOSZ 2020]
[SFP 2020]
MLSZ TAO jóváhagyó határozat 2020
MKSZ TAO jóváhagyó határozat 2020
MLSZ jóváhagyó határozat 2019
Jóváhagyó határozat 2019-2020 MKOSZ
Jóváhagyó határozat 2019-2020 MKSZ
Jóváhagyó határozat MRSZ 2019-2020
[Jóváhagyott sportfejlesztési program MKOSZ 2020]
[Jóváhagyott sportfejlesztési program SFP 2020]
Jóváhagyott sportfejlesztési program MLSZ TAO SFP 2020
Jóváhagyott sportfejlesztési program MKSZ TAO SFP 2020
Jóváhagyott sportfejlesztési program MLSZ SFP 2019-2020
Jóváhagyott sportfejlesztési program MKOSZ SFP 2019
Jóváhagyott sportfejlesztési program_2019-2020_MKSZ
Jóváhagyott Sportfejlesztési program_MRSZ 2019-2020
 

Szülőknek

Feltöltés alatt

Feltöltés alatt

Feltöltés alatt

Elérhetőség